Weekly Inspiration

Ismét eltelt egy hónap, immáron júliust írunk ami számomra  a nagybetűs NYÁR. 
Sajnos a júniusban célként kitűzött dolgok közül többet nem sikerült véghez vinnem. A heti négy bejegyzés a blogra időhiány miatt nem jött össze. A heti két súlyzós edzést sem tudtam egész hónapban tartani és úgy érzem a folyadékbevitel-projekt sem működött úgy, ahogy szerettem volna. Ezeken igyekszem majd dolgozni ebben a hónapban is. 
Tegnap volt a szülinapom és azt kell, hogy mondjam. Ennek a jeles napnak már évek óta nem tudok szívből örülni. Mondják, hogy a kor csak egy szám, de ilyenkor picit mindig elkeseredek, hogy mennyi mindent nem vittem még véghez  a terveim közül és mennyi helyen nem jártam még. 
Pont emiatt került fel néhány dolog a júniusi terveim közé: 

1. Legalább két olyan helyre eljutni, ahol nem jártam még. 
2. Kipróbálni egy új hajszínt. 
3. Legalább három könyvet elolvasni. 
4. Még több folyadékot inni. 
5. Szigorúbban venni az edzéseket. 
6. A júniusban elért célokat folytatni ebben a hónapban is. 


Mit a terveitek erre a hónapra? 


Csodaszép! 


Unikornisimádóknak. 


Mesésen gyönyörű ez a manikűr!


Éljenek a fincsi turmixok! 


Heti álomház. 


Varázslatos


Csini! 


Csodaszép és egyszerű nyári smink. 


Imádnivaló ez a felső. 


Nagyon modern és letisztult. 


Egy fincsi citromos csirke, tökéletes nyári ebéd vagy vacsora. Én legjobban bulgurral szeretem tálalni. 


Igazi 90's vége hangulatú top. 


Heti háttérkép. 


Mindkét szett nagyon csini. 


Az a kilátás! *.* 


Nem mondhatnám, hogy odavagyok a Micheal Kors termékekért, de ezt a hátizsákot elfogadnám. 


Tökéletes nyári színek. 


Emlékszem utoljára olyan 12-13 éves koromban volt annyira menő a Birkenstock mint az utóbbi pár évben. Most megint rákattantam, konkrétan ez a rose gold darab tetszik legjobban, de persze sehol sem lehet már kapni. No mindegy. lehet, hogy beérem egy basic árnyalattal is. 


Aprócska körmű sorstársaimnak. 


Tökéletes nyári pirosítók. 


Hangulat


Remélem hamarosan ismét lesz ingyenes szállítás a Colourpopnál. 


Odavagyok a vízesésekért. 


Zendaya pink csodaruhája a Pókember premierről. Imádom! 


Egy örök klasszikus: Feketeerdő torta. 


Csináltatok már otthon fagyit? Én imádok velük kísérletezgetni. 


Abszolút nem hétköznapi, de egy nyáresti buliba szerintem bevállalható. 


Mesés! 😍


Bébividra, mert annyira cukik! 

Képek: Pinterest/Tumblr 

Szép Hetet Mindenkinek! 😊

Mik a terveitek erre a hónapra? Melyik volt a kedvenc képetek? 

Megjegyzések

  1. Sok boldog szülinapot kívánok így utólag is! :)
    Mindig annyira eltalálod a képeket, úgy szeretem ezt a bejegyzés sorozatod. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)