2017. július 19., szerda

DM Kedvencek Nyaralásra


Ebben a bejegyzésben a DM Kedvencek nyári kiadásának nyaralásra tervezett dobozát mutatom be Nektek. Korábban sosem sikerült bekerülnöm a szerencsések közé, akik megvehették a dobozt, így izgatottan mentem el érte a drogériába. Persze tudtam, hogy mi lesz a tartalma, de a termékek nagy részét nem próbáltam még, így nagyon kíváncsi voltam rájuk. 
A legtöbbjét már ki is próbáltam, így most már azt hiszem kellőképp részletes véleményt tudok írni a dobozról. Egyébként azt tudtátok, hogy a drogériákban maradt dobozokat meg lehet vásárolni? Szóval ha valaki nem került be a nyertesek közé, érdemes rákérdezni a DM üzletekben. De nem is húzom tovább az időt, jöjjön  a lényeg, vagyis a doboz tartalma. 😊




Azért a doboz külleméről is ejtenék pár szót. Nekem nagyon tetszik a csomagolás. Vidám, nyárias. Szeritnem sok drágább beauty box példát vehetne a DM-ről ilyen tekintetben, hiszen nagyon igényes külsőt kap a doboz. 


Ha kinyitjuk a dobozt, a termékek szépen becsomagolva egy kísérőkártyával várnak minket. 


Itt megjegyezném, hogy a doboz önmagában is nagyon praktikus és félre is tettem, a szalagot pedig szintén fel lehet használni. 


Itt pedig a tartalmát láthatjátok. A nyári kiadásban két doboz közül lehetett választani, vagy akár mindkettőre lehetett jelentkezni. A nyaralós változat mellett egy külön férfiaknak készült összeállítás is választható volt. 


Először is nézzük meg, hogy mi került a dobozba és mekkora az egyes termékek értéke, ha külön-külön akarjuk megvásárolni őket a DM-ben. A doboz összesen 2990 Forintba kerül. 

  • Labello Ajakbalzsam 19ml - 879 Forint
  • Himalaya Botanique fogkrém 150 g - 1990 Forint 
  • Bradolife kézfertőtlenítő 50ml - 349 Forint
  • Dr. Organic teafaolaj szappan 100 g - 1199 Forint
  • Olivia krémdezodor 50ml - 1299 Forint 
  • Essence Ultime sampon 250 ml - 1399 Forint 
  • Off rovarriasztó - 100 ml - 899 Forint 
  • Nivea napozó spray 30SPF 200 ml - 4599 Forint 
  • X epil három pengés eldobható borotva 4db - 699 Forint 
A doboz értéke összesen tehát több mint 13 000 Forint, ami azt jelenti, hogy 10 000 Forinttal többet kapunk a pénzünknél. 

Számomra  a legvonzóbb termék a naptej volt, hiszen ez már önmagában drágább, mint maga a doboz és a Nivea naptejekkel eddig csak jó tapasztalataim voltak. A kézfertőtlenítő és a rovarriasztó szintén nagyon hasznos. Utóbbi nekem nagyon bevált, én is ezt szoktam vásárolni és mivel a Szigetközben élek, ki is használom, mivel rengeteg a szúnyog. 

Először is kezdeném  a pozitívumokkal. 

A samponnak nagyon finom az illata, jól habzik és jól tisztít. 
A kézfertőtlenítő gél nem ragacsos érzetű, az illata kellemes és nem szárít. 
A borotvák teljesen jól működnek és 2-3 használatot kibír 1 darab. 
A szappan illata kellemes, habár egy picit szárít, de nem tapasztaltam irritációt. 
A krémdezodor illata nagyon finom, a legnagyobb meleg 5-6 órán át véd, utána újra kell kenni. 
A fogkrém is jól teszi a dolgát. 

Most akkor jöjjön az a néhány negatív vagyis inkább építő jellegű észrevétel vagy gondolat ami megfogalmazódott bennem. 

Először is. Ha már nyaralás, akkor a legtöbben szerintem igyekeznek travel size termékekkel utazni, hogy csökkentsék a poggyász méretét. Emiatt szerintem a sampon kiszerelése teljesen indokolatlan. Ha valaki egy kéthetes nyaralásra megy, akkor sem valószínű, hogy elhasznál egy teljes flakont. Sőt a legtöbben szerintem használunk balzsamot is hajmosáshoz, így sokkal praktikusabb lett volna egy travel size sampon-balzsam duo. 

Ugyanígy a borotvánál is szerintem elég lett volna 2db és mellé esetleg egy mini borotvahab vagy gél. 

Az ajakbalzsamot nem értem, mert nincs benne SPF. 

Fogkrém és krémdeo, itt szintén lehetett volna travel size méret, illetve a deo belenyúlkálós kialakítása nem épp  a legpraktikusabb utazásra vagy akár strandra. 

Amit hiányolok: 

Az ajakápoló helyett szerintem tehettek volna a dobozba egy frissítő vagy arctisztító kendőt. 
A szappan helyett én jobban örültem volna egy mini micellás víznek. 
A Baleának rengeteg szuper nyári tusfürdője van, én szívesen láttam volna egyet közülük a dobozban. 

Amit én személy szerint tényleg magammal vittem a balatoni nyaralásunkra, az a naptej, a kézfertőtlenítő, a rovarrisztó és a fogkrém. 



A negatívumok és hiányosságok ellenére szerintem ez egy elég erős doboz lett. Láttam más márka-cég hasonló nyári kiadását, ami jóval többe került és szerintem egyáltalán nincsenek benne ilyen jó termékek. Egészen biztosan fogok jelentkezni  a következő dobozokért és remélem, hogy a pech szériám ezennel véget ért, és legalább minden második alkalommal összejön majd egy doboz. :) 

Ti bekerültetek a szerencsések közé akik kiválthatták a dobozt, vagy esetleg megvettétek a boltban? Mi a véleményetek róla? 

3 megjegyzés:

  1. Szuper a doboz, jó, hogy írtál róla! Először megnéztem a képet, majd elolvastam amit írtál! Első gondoltom az volt, szuperek a cuccok, de valamit én is hiányolok. Görgettem tovább, és tökéletesen egyetértek azzal, amit a negatívumoknál írtál. Valóban én sem hiszem, full size sampont vinnék magammal, a borotvához kéne hab, szappant lehet a hab helyett szánták (??), egy micellás víz, igen elfért volna... Ezt a fajta Labellot meg nem szeretem :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál!
      örülök, hogy nem csak én gondolom így. De összességében jó kis doboz volt ez, a többire is jelentkezni fogok és remélem nem kell újabb 2 év, hogy nyerjek. :D

      Törlés
  2. Nagyon kis hangulatos ez a csomag és én is teljes mértékben egyetértek veled és a véleményeddel, szerintem egy ilyen csomag igazán megéri, még ha nem is tökéletes egy nyaralásra! :)

    VálaszTörlés

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...