Parfüm Pillanatok: Jimmy Choo


A Jimmy Choo márka csodás cipőit szerintem mindenki ismeri. Pár éve a parfümvilágba is betörtek, mégpedig ezzel, az azóta már ikonikussá vált illatkreációval. 
Én elsőként akkor, a megjelenés utáni évben figyeltem fel rá és használtam, majd egy darabig feledésbe merült, míg nem tavaly télen a kezembe akadt egy parfümériában és ismét szerelembe estem vele. 
Ebben a bejegyzésben a közös történetünket mesélem el Nektek. 




Emlékszem, a megjelenésekor a Jimmy Choo edp szerepelt mindenki kívánságlistáján és persze én is felültem a hype vonatra. Nagyon szerettem, tetszett magamon, el is használtam a teljes üveget, de valahogy mégsem éreztem azt, hogy ő lenne AZ ILLAT. 
Akkoriban a nagyon édes, cukorkás parfümökre buktam, szóval lassan feledésbe is merült. 

Aztán télen, meglátva az üveget, eszembe jutott a full feketében, szegecses csizmában, nappal is smokey eye-t viselő lány, aki ezt az illatot használta és gondoltam, hogy nosztalgiázom egyet. 

Meglepetésemre, az illat teljesen magával ragadott. 


Olyannyira, hogy rendeltem is belőle egy 5ml-es mintát. Ez a kiszerelés szuper arra, hogy hosszabb távon is ismerkedhess egy parfümmel. Aztán amikor a rózsaszín köd nem akaródzott felszállni, úgy döntöttem ismét be kell szereznem ezt az illatot. 
Az eredeti edp verzió mellett döntöttem, hiszen a megjelenés óta kijöttek egy könnyedebb edt-vel és sok más új változattal is. 

Egy 60 ml-es kiszerelést választottam, ami nekem valószínűleg több mint egy évig elég lesz, hiszen több parfümöt is használok. 

A parfüm doboza nagyon dögös, dombornyomott rózsaszín kígyóbőr mintás, az a fajta, amit sosem lenne szívem kidobni, annyira jól néz ki. 

Az üveg különleges, egyszerre szexi, nőies, van benne valami éterien gyönyörű, ahogy a fény éri. A szögletes és domború formák tökéletes keveréke. Belesimul a kézbe, elegáns, ugyanakkor nagyon emlékeztet egy gránátra, ami a benne lévő kirobbanó energiát szimbolizálja. 


Fejillat: Mandarin-narancs, körte, zöld illatjegyek
Szívillat: Orchidea
Alapillat: Vajkaramell, pacsuli 

A meglepően kevés illatjegy ellenére egy nagyon komplex, összetett illatot kapunk. 

Első fújásra a mandarin kesernyés gyümölcsössége jelenik meg, háttérben a körte aromájával. Rögtön utáni megérezhetjük a friss zöld illatjegyeket is, ami mögött ott bujkál a pacsuli karakteressége. hogy aztán a parfüm merőben más irányt véve átváltson egy édes, krémes, izgalmas illatba, amiben néha feltűnik a merész, ugyanakkor kecses orchidea esszenciája is és a karamella, ami bűnre csábít. 

Ez az illat egyedi és utánozhatatlan. Van benne egyfajta fülledtség, merészség, provokáció, ami mégis egy nagyon elegáns, kifinomult, nőies köntöst kapott. Egy olyan illat, amire felfigyelsz, ami kitűnik a tömegből és csak úgy sugározza a magabiztosságot magából. 

Épp ezért csak olyannak ajánlanám, aki nem bánja, ha úton-útfélen rákérdeznek, hogy milyen illatot visel. Én tapasztalatból mondom, hogy ez az illat inkább 25 év felettieknek készült, akik biztosak a nőiességükben. Ez az illat ugyanis uralkodó típus. Kitűnik a tömegből és határozottan érezteti a jelenlétét, anélkül, hogy harsány, vagy közönséges lenne. Nem lehet nem észrevenni. 


Én elsősorban őszi-téli illatnak nevezném. Ekkor nappalra is tökéletes, de tavasszal én csak este szeretem viselni és biztos vagyok benne, hogy nyáron félreteszem majd, mert nem egy könnyed trópusi fuvallat, 20 fok fölött már túl soknak éreztem. A tartósságát tekintve abszolút minőségi, egy teljes napot kibír bőrön és ruhán még napokkal később is érezhető. 


Én teljesen beleszerettem ebbe az illatba és jelenleg toronymagasan vezeti a parfüm-szerelemlistámat. 

Itt tudjátok megrendelni a Notino webáruházból. 

Ti próbáltátok már ezt az illatot? Volt olyan parfüm az életetekben, amit kevésbé kedveltetlek, de később mégis a kedvencetekké vált? 😊

Megjegyzések