Instagram Mix 2017/1.


Már több mint négy és fél hónap telt el az évből. Nem panaszkodhatom, mert számomra ez az év eddig egészen jól telt, nagy változások történtek az életemben és habár az utóbbi hetekben kevés szabadidőm volt, mégis jól érzem magam és reggelente szívesen lépek be az irodám ajtaján. 
Az első hónapbából Instagramon is megörökítettem néhány pillanatot, ezekből készítettem most egy kis látogatást és közben mesélek is, hogy mi minden történt velem, abban reménykedve, hogy ti is megosztjátok velem, számotokra hogyan telt a 2017-es év kezdete. 😊



Voltak kisebb vásárolgatások, főleg még az év elején a leárazásokkor. Több kívánságlistás dolgot is kipipálhattam,. köztük a Dose of Colours folyékony rúzsokat és a Russel Hobbs Aura Mixert, amit a megvétele óta napi szinten használok és imádom az üvegeit, amikben magammal vihetem a turmixokat. 
Tavaszra két új cipellővel bővült a gyűjteményem és a beauty-kívánságlistámról is kipipálhattam számos dolgot, köztük a MAC Whirl rúzsát és a MUR krémes kontúr palettáját is. 


Tesztelésre is sok, izgalmas termék érkezett, illetve rákaptam a Notino webshopból való rendelésre is, ahonnét a kívánságlistás darabok mellett a napi szinten használt arcápolási és sminkes rutinom kellékeit is be tudom szerezni. 
Nagy kedvencem lett a Real Techniques Complexion Sponge szivacsa, amiből már a másodikat nyúzom. 
Persze a sok klassz termék mellett néha csalódás is ér, legutóbb a Revlon alapozója nem váltotta be  a hozzá fűzött reményeket. 


Ha készülődés közben volt pár extra percem, akkor szívesen megörökítettem, hogy miket használok egy adott nap sminkeléshez, illetve milyen illatot viselek éppen. 


Ha pedig az illatoknál tartunk, ők voltak az év első három hónapjának leggyakrabban viselt darabjai. 
Az Imari Elixirről itt, a Pur Blanca Smile-ról pedig itt olvashattok tesztet. A másik kettő tesztjével még adós vagyok, de hamarosan ezeket is bemutatom majd. 


Néhány oufot kép, illetve a mostanában leggyakrabban elkészített hétköznapi sminkem. 
A pilótadzsekit rengeteget hordtam a tél végén és kb. csak emiatt sajnáltam, hogy beköszöntött a tavasz, mert így őszig el kellett búcsúznom tőle. 

A hétköznapokon továbbra is a kényelmes, egyszerű outfiteket kedvelem és szerencsére az új munkám miatt sem kell túl gyakran puccba vágnom magamat. 

Az év eleje óta fontolgattam, hogy munkahelyet váltok, mivel úgy éreztem, hogy abban a pozícióban és közegben már nem nagyon van lehetőség fejlődésre és előrelépésre Nagyon klassz két év volt ez, nagyon élveztem a rendezvényszervezést, a kiállításokat, a művészekkel való munkát és minden nap szívesen mentem a galériába, de amikor belegondoltam, hogy mostantól kezdve évről évre ugyanez fog ismétlődni, akkor egy picit belefásultam az egészbe. 
Több megkeresést és ajánlatot is kaptam és végül egy teljesen más területen kezdtem dolgozni, egy hét pihenő után. Értékesítési vezetőként itt is önállóan dolgozom és a munka sohasem unalmas, hiszen a biztosításoktól kezdve, a szántóföldi mezőgazdaságon át, a marketing és brand menedzselésig mindennel foglalkozom. Ez a munka sok utazással is jár. Csak az elmúlt egy hónapban többször voltam az Alföldön, mint az elmúlt tíz évben. Szerencsére a főnököm nagyon jó fej, így a munka is jó hangulatban telik. 
Nem érzem elvesztegetettnek az elmúlt két évet sem, hiszen rengeteg ismeretséget szereztem általa, illetve a rendezvények szervezésében és a pályázatírásban szerzett tapasztalatokat is tudom hasznosítani. 

Én azt gondolom, hogy néha egyszerűen meg kell lépni ezeket a dolgokat, hiszen a felnőtt életben a mindennapjaink olyan nagy százalékát teszi ki a munka, hogy hosszú ideig nem szabad egy olyan pozícióban maradni, ahol nem érezzük jól magunkat. Ráadásul az ember a húszas éveiben még mindig könnyeben vált, mint később. Pont ezért mindenkit biztatok, aki hasonló cipőben jár, hogy igenis kockáztasson, lépjen egyet valamilyen irányba. Igen, nehéz az újrakezdés, de sokkal jobb egyet hátralépni, aztán elindulni előre, mint éveken át egy helyben toporogni. 


Az év első három hónapjában szinte alig lakkoztam és akkor is a legtöbbször csak valamilyen natúr, nude színt viseltem. Instagramra csak ezt az egy nyomdázott manikűrt tettem fel, amire (habár tudom, hogy nem tökéletes) de nagyon büszke voltam. 


Habár év eleje óta ismét rendszeresen sportolok és az étkezésre is nagyon odafigyelek, néha egy kis nasi belefér. Télen szívesen készítettem churrost, a Raffaello torta a kereszttesóm kisfiának születése alkalmából készült, a nagyon csokis keksz pedig hatalmas kedvenc a családban. 


Az egyik kedvenc ötperces reggelim az avokádós pirítós tükörtojással. Ha pedig valami édesre vágyom, akkor zabkását szoktam készíteni, gluténmentes zabbal, mandulatejjel. Mostanában a kókuszos a kedvencem pirított mandulával és fahéjjal. 


Az első tavaszi hétvégét rögtön kirándulással kezdtük. 
A lakásba is vettem néhányszor friss virágot, most már pedig a kertből szedem őket. 


Felénk az erdő tele van hóvirággal és minden tavasszal ki szoktunk menni ilyenkor. 
A kertünk is gyönyörűen kivirágzott márciusban és szerencsére volt pár meleg, kellemes nap, amikor mindezt ki is lehetett élvezni. 


Bagira, anyu és mama cicája. 


Puszedeli néhány sztárfotója. 


Puszedli a  bújós. 
 A látszat igazából csal, mert Puszedli valójában egy kis nebáncsvirág, aki legjobban egyedül szeret. Babyvel különleges a kapcsolata, hiszen pici cica korától kezdve ismeri és nagyon kötődnek egymáshoz. A másik két cica közül pedig Buckyval van el a legjobban. 


Sophie immáron egy éven van nálunk és nagyon sokat alakult a személyisége. Az első fél évben nagyon bújós volt, állandóan rajtunk lógott. Amikor Buckyt befogadtuk, attól kezdve Sophienak szinte csak a kiscica létezett, minket általában ignorált és csak a picivel foglalkozott. Mostanában ismét felfedezett minket magának, és újra gyakrabban jön bújni, hízelegni, főleg ha 1-1 napot nem vagyunk otthon. 
Sophie egyébként legjobban a lakásban szeret. Minden nap kimegy egy kis időre, ha hidegebb van, akkor általában negyed óra után visszakuncsorogja magát, ha pedig jó az idő akkor sem marad tovább egy-egy óránál. 
Sophienak egyébként van egy olyan tulajdonsága, hogy ha a nap 24 órájából 23-ban ignorálja az embert, akkor tuti abban az egy órában kerül elő, amikor útban van és akkor kezd el hízelegni és bújni, amikor épp fotózom, főzök vagy a körmömet festem. 😂


Biztosan Buckyra is kíváncsiak vagytok. Mióta megosztottam veletek a történetét, gyakran kérdezősködtök felőle. Bucky hatalmas nagy majdnem kilenc hónapos kandúr már. A trióból ő a legnagyobb, habár a testalkata még meglehetősen filigrán. Március elején túlesett az ivartalanításon, akkor az orvos megmérte, és hajszál híján 5 kg volt. 
Maga a beavatkozás, az altatással együtt 15 percig tartott, de az altatás miatt (kora este műtötték) csak reggel kaphatott enni, ami Buckyt meglehetősen érzékenyen érintette, mert borzasztóan szereti a hasát. 
Amikor felébredt az altatásból, esve-kelve azonnal a tányérjához indult és néhányszor bele is fejelt macskaeledelbe. 
Ahogy beköszöntött a jó idő és Bucky túlesett az ivartalanításon ami megmentette őt (és minket is) a kandúr-lét viszonytagságaitól, őt is elkezdtük kiszoktatni az udvarra, hogy nem is egész napra, de ha kedve szottyan hozzá, akkor kimehessen. 
Nagyon élvezi a kintlétet, délutánonként 1-2 órát kint van, hétvégente pedig akár fél napot is eltölt az udvaron. Szerencsére nagyon szófogadó, okos cica, ha szólok neki azonnal jön és nem megy ki az utcára sem. 
Nagyon kis nyugodt, barátkozós, az idegennek szemben picit félénk cica. Rengeteget dorombol, nagyon bújós, hízelgős cica. Sokat "beszél" szinte állandóan tudatja, ha valami észrevétele van, különösen az üres tányérját illetően. A "félszeműség" semmiben sem korlátozza, ügyesen mászik fára, fogott már egeret is, nagyon játékos és élénk cica. El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök annak, hogy befogadtuk. Nem csak azért, mert megmentettük, hanem mert annyira szeretetreméltó, édes cica és habár néha volt egy-két csintalan húzása, összességében nagyon okos és rengeteg örömet és nevetést hozott az életünkbe. 


Ennyi volt tehát ez a kis válogatás. Nektek hogy telt az év első három hónapja? :) 

Megjegyzések