Téli Kedvencek


 Az idejét sem tudom már, hogy mikor volt utoljára kedvences bejegyzés a blogon. Egyre ritkábban fordul elő, hogy havonta új kedvenceim lennének, plusz úgy érzem bőven elég negyed évente vagy évszakhoz kötődően összegezni a kedvenceimet. 
Persze ha a későbbiekben lesz olyan, hogy egy hónaphoz kapcsolódóan összegyűlik annyi termék, aminek érdemes lenne egy külön bejegyzést szentelni, akkor természetesen készül majd egy adott hónaphoz köthető áttekintés. 
Lassan kifutunk a télből, így ezúttal a téli kedvenceimet mutatom be. A szépségápolási termékek mellett ezúttal is kerültek a bejegyzésbe random kedvencek is, amiket érdemesnek tartottam megemlíteni. Remélem hasznosnak és érdekesnek találjátok majd ezt a bejegyzést! 😊


 Bőrápolás


 Egy hideg téli nap végén nincs is jobb mint egy forró fürdő. Imádom a fürdősókat és habfürdőket. 
Az Avon szilvás-vaníliás habfürdőjét nagyon megszerettem, finom illata van, habár nem csisnál extra dús habot, de a cuki rénszarvasos üvegétől mindig jó kedvem lett. 

Nagy kedvenceim voltak a T by Tetesept fürdősók, ezek közül is az "Egy adag szeretet" fürdősó, aminek valami isteni málnás illata van. Itt tudjátok megrendelni, de kaphatóak a Rossmannban is.  Még egy verzió elérhető belőle, fincsi barackos illattal. 

Nagyon szeretem a TBS tusfürdőit is. Az örök kedvencem a kókuszos, de a Vanilla Chai is belopta magát a szívembe, a testvajjal együtt.


 A testvajból kettős is elhasználtam. Szerencsére a bőröm ritkán szárad ki, de ilyenkor télen a sima testápoló mellett hetente párszor használok valamilyen gazdagabb testvajat is. 

Hajápolás


 Ebben a kategóriában két terméket emelnék ki, az egyik a Ganier Ultra Doux zabtejes samponja, a másik az Inecto kókuszos hajolaja. Mindkettőt nagyon szeretem, az Inecto kókuszos hajbalzsamját nem tettem bele a bejegyzésbe, hiszen az állandó kedvencem, de vele teljes a hajápolási rutinom. Az Inecto hajolajról itt írtam részletesen.


Extra téli kényeztetés 


 Habár szerencsére sem a kezem sem a szám nem szokott extrém módon kiszáradni, ilyenkor télen szeretem őket körültekintőbben ápolni. Az Yves Rocher mandulás-vörösáfonyás kézkrémje nagy kedvencem lett. Egy mindig lapult a táskámban is, és az éjjeliszekrényben is tartottam belőle. 

Mivel rengeteg matt folyékony rúzst viselek, ezért este és reggel is használom az Eos Sweet Mint ajakápolóját, amit a barátnőmtől kaptam. Tavasszal szeretnék kipróbálni belőle egy gyümölcsös illatot is? Melyiket ajánlanátok? 😊


Arcápolás


 Ebben a kategóriában két kedvencet említenék meg. Az egyik a Benton Snail Bee esszencia, amit a reggeli bőrápolási rutinomba illesztettem be. 
A másik pedig szintén egy csigás termék, a Mizon csiganyál krém. Mindegyikből a második adagot használom és nagyon szeretem őket.


 Arcsmink


 Ezen a télen legtöbbször a Holika Holika Sweet Cotton BB krémjét viseltem, amit remekül kiegészít a Maybelline Affinimat púder. 
Mivel télen általában nagyon fehér a bőröm, ezért még a sietős hétköznapokon sem indulok el otthonról egy nagyon minimális kontúrozás nélkül. Az utóbbi hónapokban a Makeup Revolution palettáját használtam legszívesebben, amiben a tökéletes kontúrszín mellett gyönyörű highlighterek is vannak. Itt írtam róla egy részletes tesztet. 


 Ezen a télen két kedvenc pirosítóm volt, Mindegyik szerepelt már kedvences bejegyzésben, de mégsem tudtam őket kihagyni a felsorolásból. Az egyik a H&M Tawny Peach árnyalata, ami a tökéletes natúr pirosító. A másik a Milani Luminoso árnyalata, ami számomra egy olyan szín, amit egész évben szívesen viselek. Ha reggel sietnem kell, mindig ezt használom, mert nagyon szép egészséges fényt is ad a bőrömnek, így nincs szükség külön highlighterre. 


Szemsmink


 A leginkább használt és szeretett palettám ezen a télen és úgy általában az utóbbi fél évben is, a Makeup Revolution Fortune Favours The Brave volt. Minden szín megvan benne egy komplett sminkhez. Készíthetünk vele visszafogott hétköznapi sminket, elegáns alkalmit, vagy épp valami merész bulizósat is. Hétköznap általában három árnyalat közül választottam, ezeket meg is fogom mutatni élesben is. 

De előtte meg kell említenem a jelenlegi kedvenc szemhéjtusomat, ami egy párszáz forintos termék  Ebay országból. Nagyon intenzív fekete színe van és nagyon tartós.  

Az Anastasia Dipbrow Pomade nyár óta nagy kedvencem. A Taupe árnyalatot használom. 
A Colourpop Super Shock szemhéjpúderek közül a Sequin árnyalatot rendeltem meg, ami önmagában is gyönyörű, de a MUR palettával kiegészítve is szívesen használom.


 Glimmer, Hope és Favour. Ezeket használom a leggyakrabban a MUR palettából.


A Dolly Wink tus és a Colourpop Sequin élesben. Utóbbi valami fantasztikusan pigmentált, szinte krémes és szemhéjalap nélkül is nagyon tartós. Én az ujjammal szoktam felvinni. 


Ajakkencék


 Ok, ajakrúzs fronton komoly függőségben szenvedek. Ezen nincs mit szépíteni. Míg korábban inkább a szemhangsúlyos sminkeket kedveltem valami semmi kis nude vagy rózsaszín rúzzsal, esetleg szájfénnyel, mostanában imádom a merész, feltűnő rúzsokat. Nagyon leszűkítve ők voltak az idei év kedvencei. Két csoportra szedtem őket, a nude/rózsaszínek és a pirosak/bordók.


 Igen, tudom itt sajnos mindegyik darab tesztjével tartós vagyok még, de aki blogol az tudja, hogy télen milyen nagyon nehéz jó fotókat készíteni. Ráadásul a folyékony rúzsoknál néha a fényviszony is árnyalatnyi különbségeket tud eredményezni, illetve némileg oxidálódnak is és az sem mindegy, hogy hány rétegben viszem fel. 

Ha valami visszafogott nude színt akartam, akkor a Rimmel Boho Nude árnyalata után nyúltam, vagy a Colourpop Lippie Stix vonal Cookie árnyalatát vettem elő. Ezek nagyon hasonlóak, mindkettő barackos nude, viszont a Cooki matt finishű. 

Totál odavagyok a barnás nude rúzsokért. A két kedvencem a Mac Whirl árnyalata és a NYX Teddy-je. 

Az elő Colourpop rendelésem a Trap és Lumiere2 volt. Előbbi egy szürkés-mályvás szín. Tényleg fényviszonytól függ, hogy milyennek látom. 
A Lumiere 2 pedig a tökéletes nude mályvás árnyalat. 

Egyébként tök klassz lenne, ha a Colourpop végre kitalálna valamit, hogy a feliratok ne kopjanak le a tubusokról. A Catrice és Essence termékeinél is bosszantott.


 Mióta hajszínt váltottam, sokkal szívesebben viselek vörös és bordó rúzsokat. 
Az Avon Red Supreme árnyalata a klasszis matt vörös. Nagyon tartós és egyáltalán nem szárít. 

A Pupa I'm rúzs az egyik legszebb burgundi árnyalat, amit valaha próbáltam. Élesben sötétebb, mint a színmintán. 
 A Sleek folyékony matt rúzsa is nagy kedvencem lett, habár ennek van egy kis szépséghibája: nagyon csúnyán kopik evésnél. 


Körömlakkok


Az utóbbi hónapokban ritkán viseltem körömlakkot, ha mégis, akkor általában az Avon True Reds kollekció barnás-bordó árnyalatát a Tweedet viseltem. Itt láthatjátok élesben. 
A másik két kedvencem, az Essence Blogger's Beauty Secrets kollekciójának rose gold árnyalata volt, amit néha feldobtam a kedvenc Essence topperemmel. 
Januárban pedig a Born Pretty Store rózsaszín holo lakkját viseltem a legtöbbször, ami önmagában is nagyon mutatós. 


Parfümök


Ezen a télen két kedvenc parfümöm volt a hétköznapokban. 
Az egyik a Jimmy Choo "Illicit" nevű kreációja, amiről itt olvashattok tesztet. 
Ez egy nagyon meleg, gyömbéres, mézes, picit narancsos-fűszeres illat. 

A másik kedvencem a Zara "Dark Emerald" illata,  ami egy gyümölcsös-marcipános kreáció. Nagyon különleges illat, ha ezt viselem, szinti mindig megkérdezi valaki, hogy milyen parfümöt használok.  


Ruhák/Kiegészítők


Ezen a télen, ahogy tavaly is, a kedvenc darabjaim a Penelope Chilvers csizmám és ez a Zara kendő voltak, ami a Zara férfiosztályáról van és akkora, mint egy kisebb pléd. 
A csizma egyébként Katalin hercegnő kedvence is, amit meg tudok érteni, mert a legkényelmesebb csizma, amit valaha viseltem. 


Random Kedvencek

Kedvenc étel/ital: Totál odavagyok az indiai és thai kajáért, és minden héten készítek valamit. A kedvenceim a thai fűszeres tészta, a thai curry, a csicseriborsó curry, az indiai vajas csirke, a garam masala csirke és a tikka masala csirke. Télen rengeteg teát iszom és a kedvencem most a Müller sült almás teája volt. 

Kedvenc film: Passengers 


Ez a film eléggé megosztó volt, de én nagyon elfogult vagyok, mert Jent és Prattet is imádom és alig vártam, hogy közös filmben szerepeljenek. Plusz szerintem végre valami üde színfolt került a sablonos űrhajó filmek közé. 

 Kedvenc sorozat: The Crown 



Nagyon érdekel a történelem és rengeteg dokumentumfilmet megnéztem erről az időszakról, elsősorban Winston Churchill miatt, aki az egyik kedvenc történelmi alakom. Ez a sorozat egy kis ékkő a sorozatok között. Gyönyörűen felvett jelenetek, fantasztikus jelmezek, a színészi játék, a párbeszédek, a feszültség és a nyugodt melankólia varázslatos keveréke. Sokszor könnyekig meghatott és nem csak a történések miatt, hanem a jelenetek szépsége olyan mélyen megérint. A jelenet, amikor a király énekel és az, amikor Churchill elégetteti a portréját, nagyon erősen megmaradt bennem. 
Fanyar humorral ábrázolja az udvari etikett körülményességét, például, hogy milyen szertartásos folyamat volt felhívni a királynőt telefonon. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a történelmet és a kosztümös filmeket-sorozatokat. 

Kedvenc Zene: Dorothy - Rock is Dead (lemez) 


Kedvenc Könyv: Maria V. Snyder - Méregtan  

Statisztika 

A három legnézettebb bejegyzés januárban: 




Oldalmegjelenítések száma januárban: 
16300 

Ezek voltak tehát a téli kedvenceim. 😊

Van olyan a fentiek közül, amit ti is szerettek? 

Megjegyzések

  1. A Garnier zabtejes családból a pakolást vettem meg, de annyira erős illata volt, hogy kábé egy használat után továbbajándékoztam, mert képtelen voltam megszokni. Hát igen, talán meg kéne szagolni a dolgokat, mielőtt megveszem :D A jelenlegi kedvenc tusom nekem is párszáz forintos ebayről, szerintem maradok is nála, a drágább sem sokkal jobb :D

    VálaszTörlés
  2. A Colourpop folyékony rúzsok neked mennyire szárítanak? Én anno rossz vélemények miatt nem rendeltem. Az Inecto Naturals hajolaja nekem is nagyon bevált, bár pont nem a kókuszos van meg, illetve több dolgot is szívesen kipróbálnék azok közül, amik a téli kedvenceid közé kerültek. :)

    VálaszTörlés
  3. Mizon & az a MUR paletta nálam is nagy szerelem. A Colourpop Ultra Satin formulája nekem messze a kedvenc folyékony rúzs formulám, valószínűleg, mert elég száraz ajkaim vannak, szóval abból egy újabb rendelésre gyűjtök majd lassan. A TBS karácsonyi illatait én még mindig őrizgetem, hogy eltartsanak legalább tél végéig.

    A Crown-t mi is elkezdtük nézni, de én eléggé untam, a barátomnak (aki angol) jobban tetszett, úgyhogy rásütöttem, hogy monarchista :D Amúgy tényleg nagyon szép, inkább az van, hogy nem igazán szeretem a kosztümös sorozatokat. Annál inkább a sci-fi-t, szóval a Passangers-t eszembe sem jutott megnézni :D

    VálaszTörlés
  4. Tavaly kezdtem újra tust használni hosszú évek után. Akkor Essence mellett döntöttem. Most is azt használom, csak vízálóban. Hajnali 5-kor kifestem magam, háromnegyed 3-kor érek haza és a helyén van. Szeretem.
    A BB krém nagyon ígéretesnek tűnik számomra a véleményed alapján. Van most két púderem és egy alapozóm, így most nem valószínű a beszerzése.
    Téli kedvenc ajakkencéidet elnézve elgondolkodtam. Arra jöttem rá, hogy mióta olvasom a blogodat, kevesebb szemhéjbizgentyűt veszek. (A tusokat kivéve. Abból még színeseket szeretnék.) Viszont több rúzst. Lehetőségeimhez mérten próbálgattam matt rúzsokat. A folyékony, mattra száradó verzió nekem eddig nem jött be. Utoljára Adent, Lovely és Essence volt. Az előző kettő nagyon nem. Utolsó nem folyékony volt, hanem a hagyományos. Essence Matt Matt Matt 03. Bevált, így megnézem a többit is. Illetve a 06 már volt, de férjemnek nem tetszett és lebeszélt. Én meg elajándékoztam. Hüle voltam, veszek másikat.
    Tieid közül Color pop Lumiere 2 tetszik a legjobban. Valami hasonlót szeretnék.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)