Fitt Április 5. rész


Hogy vagytok ma? Másfél hét telt el, mióta elindult a blogon a sorozat. Éreztek már valamilyen változást? Mennyire tudtátok betartani  a folyadékbevitelt, étkezést és a mozgást? Esetleg még erőt gyűjtötök, hogy belevágjatok? Én mindenkit bíztatok, ha elkezdted, akkor azért, hogy folytasd, ha még nem vágtál bele, akkor azért, hogy tedd meg az első lépéseket.
Ugye nem akarsz még egy nyarat úgy tölteni, hogy nem mersz bikinit, sortot felvenni? Tudod, csak egy életet van, egyszer vagy fiatal, hogy fittebb, vékonyabb és egészségesebb legyél. Ne szalaszd el az esélyt.
A mai részben egy teljes napi étrendet hoztam nektek, szó lesz a zab élettani hatásairól, motiválódunk, az edzésben megkínozzuk az úszóguminkat, majd kipróbáljuk a jógát.Vágjunk is bele! :)



Remélem tetszik még nektek ez a sorozat. Amikor facebook-on először írtam róla annyian jeleztétek, hogy érdekelne titeket és eleinte úgy tűnt nagyon lelkesek vagytok, de legutóbb csak két ember írt. Szeretném azt hinni, hogy nem azért, mert már nincs nyereményjáték. :-/
Nekem nagyon fontos, hogy elmondjátok a véleményeteket, tapasztalataitokat. Ezzel másokat is motiváltok. Valamint örülök minden javaslatnak, kérésnek, hogy milyen gyakorlatokat, recepteket látnátok szívesen a sorozatban.

Étrend 1 napra

Reggeli: 1 szelet pirítós barna kenyérből, light vajkrém zöldséggel, 1 bögre zöld tea

Tízórai: 1 banán, 5 darab zabkeksz

+ A délelőtt folyamán igyál meg legalább 1,5 liter folyadékot, legyen az sima víz, víz gyömbérrel és citrommal, vagy zöld tea.

Ebéd: Fetasajttal töltött kaliforniai paprika, vegyes salátával.
Recept: A kaliforniai paprikát most meg, vágd ki a magházát, vágd ketté. A fetasajtot törd össze, tegyél hozzá borsot, majd kanalazd a paprikába. Olívaolajjal kikent tűzálló tálban süsd addig, amíg a sajt meg nem pirul. (Kb. 15-20 perc). Ezalatt készítsd el a salátát. Használhatsz bármilyen salátát alapnak. Tegyél hozzá retket, újhagymát, reszelt répát, uborkát, paradicsomot, amit csak szeretnél. Az öntet: 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál víz, 1 kiskanál citromlé, 1 nagy evőkanál natúr joghurt, 1 csipet só, 1 csipet bors, 1 kiskanál oregano.

+ Délutáni nasi: 1 grapefruit, akár csak a leve vízben, ha nem szereted a húsát. 1 marék mogyoró, vagy mandula Továbbá este 6-ig igyál meg legalább 1,5 liter folyadékot.

Uzsonna: két szelet puffasztott rizs, kevés light vajjal, light szalámivel és zöldséggel.

Vacsora: Kókuszos zabkása
Recept: 1 csésze zabpehely, 1 csésze víz, 1 csésze tej, 2 evőkanál kókuszreszelék, csipet só, 1 evőkanál méz, csipet fahéj. A hozzávalókat, kivéve a kókuszt tedd fel egy lábasban, mérsékelt lángon. Ha forrni kezd, vedd le a tűzről, tedd bele a kókuszt, majd hagyd lefedve kb. 10 percig. Nagyon finom banánnal és asztalt vagy friss ananásszal. :)

Zabpehely


"A zabpehely amellett, hogy kitűnő szénhidrát forrás, mert lassan szívódik fel, rost és fehérjetartalma is magas, és ásványi anyagokban,vitaminokban gazdag. B-vitamin tartalma mellett, cinket, magnéziumot,kalciumot, vasat, foszfort és rezet tartalmaz.
Rost tartalmának köszönhetően kitűnően tisztítja a beleket és jótékony hatást gyakorol az emésztésre, emésztőrendszerre. Az oldható rosttartalomnak köszönhetően lassítja az emésztési folyamatokat ezzel hozzájárulva a vércukorszint lassú emelkedéséhez. Így az inzulinszint sem emelkedik ugrásszerűen,elkerül a farkaséhség, a falási rohamok, teltségérzetet biztosít hosszú távon,és cukorbetegek is fogyaszthatják. Diétázóknak is jó hír, hogy a főtt zabpehelymég alacsonyabb glikémiás indexxel rendelkezik, mint a sima társa, így az mégkedvezőbben befolyásolja a súlyvesztést.
Növényi fehérje tartalma bár nagy, de érdemes állatival kiegészíteni, éppen ezért szokták a zabkását tejjel felfőzni. De még kiválóbb,ha savanyúbb dolgokkal próbálkozunk, mint például a joghurt, vagy kefir.
Mindemellett bőrproblémák ellen is kiváló. A száraz és az ekcémás bőrt kitűnően kezelhetjük vele, ha egy vászonzsákba zabpelyhet helyezünk, és ezen keresztül folyassuk át a forró fürdővizet. Majd ebben fürödjünk meg.
Természetes lúgosító hatása révén, segít az elsavasodott szervezet helyreállításában. Jótékonyan hat az erekre és a csontokra is.
Nyugtató hatásáról is ismert, mivel pantoténsavat tartalmaz,illetve B1, B6 vitamin tartalma pozitívan hat a pszichére, és leküzdi a krónikus fáradtságot. A mag alkoholos kivonatát altatószerként is használják.
Fontos megjegyezni, hogy nemcsak felnőtteknek ajánlott a zabpehely vagy a zabpehelyből készült ételek fogyasztása, hanem a gyermekeknek és időseknek egyaránt. De mindenképpen a natúr változatot vásároljuk meg és természetes édesítővel ízesítsük, vagy mézzel. Az agyoncukrozott bolti változatok többet ártanak mint használnak." Forrás


Motiváció


Mindenki elkezdi valahol. Teljesen mindegy, hogy 60 kiló vagy és csak ötöt szeretnél fogyni, vagy száz kiló és 30-at. Ne foglalkozz mások véleményével. Aki szeret és támogat, úgyis azt fogja mondani neked, hogy csináld, igen, tedd meg, mert ha így nem érzed jól magad, akkor változtatni kell.
Ha valaki le akar húzni, visszatart, akkor az illető csak irigy, mert ő maga nem képes megtenni a kezdő lépéseket.

Sokszor csak a fejedben léteznek a dolgok. Azt hiszed bámulnak, mert futsz. Nem mersz a konditerembe menni, mert teltebb az alakod. Hú, mit szólnak? Mi lesz, ha nem bírom végigcsinálni a gyakorlatot és kinevetnek?
Természetes, hogy először nem megy olyan jól. De majd erősödsz, 1-2 hét és menni fog. Ha valaki nevet, ne foglalkozz vele. Biztosan elfelejtette, hogy ő sem a csúcson kezdte.

Ha másnap izomlázad van, akkor se add fel. Ez annak a jele, hogy megindult a folyamat, az izmaid mozogtak, kalóriát égettél. Ezért van a pihenőnap. De a következő napon csináld tovább!


 Ha neki sikerült, neked miért ne sikerülne?



 Ne halogasd. Nincs holnap, nincs hétfő. Ma van. Most. Kezd el! Csináld! Ne keress kifogást!


Nem látod az eredményt két nap után? Egy hét után nem vagy Victoria's Secret modell? Ne legyenek földtől elrugaszkodott elvárásaid. Az izmok előbújásához először a zsírfeleslegtől kell megszabadulnod. Az egészséges, reális fogyás testsúlytól függően kb. heti fél-egy kilogrammot jelent. Ami 10 kg leadása esetén körülbelül három hónapot jelent. Te még csak másfél hétnél jársz? Tényleg most akarod feladni?

Edzés

Válassz a korábbi négy rész bemelegítő gyakorlatai közül egyet és csináld végig. Sose kezdj úgy tornázni, hogy nem melegítettél be!



Ez a gyakorlatsor az úszógumi, vagy angolul muffin top, ledolgozására hivatott. Szerintem sokaknak okoz problémát ez a terület, még akkor is ha egyébként a testük más részén nincs felesleg. Ezek a gyakorlatok nehezek, de nagyon hatásosak. Figyeljétek a módosításokat, ha az eredeti gyakorlat túl nehéz, akkor csináljátok a könnyítettet. Érdemes mindig végignézni a videót, mielőtt elkezdenéd, így nem kell torna közben annyira figyelni. 
Figyeljetek a légzésre, testtartásra, behúzott hasra. Ha elfáradtatok a gyakorlatot hagyjátok félbe és ne az egész edzést.

Most nem szeretnék külön kitérni a jóga hatásaira, mert semmi olyan nem mondhatnék, ami ne lenne leírva ezer helyen az interneten. Ez a gyakorlatsor nagyon jó levezető edzés, azaz futás, cardio vagy a fenti gyakorlatok után. Bemelegítésnek is nagyon jó. Vagy a pihenőnapon, mert segít az izomláz leküzdésében. Akkor is szuper, ha épp sérülésből lábadozol, vagy gyakran fáj a hátad, mert sokat ülsz. Nagyon jó relaxáció, így akár egy hosszú, fárasztó nap után is megcsinálhatod. :)



Mivel már a második héten járunk, így közvetlenül az úszógumi gyilkos gyakorlatok után végezd el. Így, a bemelegítéssel együtt már kb. 40 percet edzettél. Gondoltad volna egy héttel ezelőtt? :)

Holnap ezt a jóga gyakorlatsort bemelegítésnek végezd el, majd kocogj vagy bicajozz egy nagyot. :) 

A következő részben, pénteken arról fogunk beszélni, hogyan tudod a diétás étrendedet a családi étkezésekhez igazítani, illetve hozok két szuper smoothie receptet is.

Az edzések között egy brutális cardió és egy teljes testedzés lesz. ;)

Mit szóltok ehhez a részhez? Mennyire tartjátok be az étkezéseket? Az edzéssel hogy álltok? :)

Megjegyzések

  1. Hosszú ideje szeretném kipróbálni a jógát, talán a gyógytorna befejezése után összeírom szépen, hogy milyen edzéseket szeretnék kipróbálni (spinning, kangoo, jóga), és kiválasztom a legszimpatikusabbat. Talán visszamegyek táncolni.

    VálaszTörlés
  2. Ha már motiválció én tulsúlyos voltam kiskoromban mindig ezzel piszkaltak. 6. megfogadtam h lefogyok,15kilót fogytam azzal h sokat görkoriztam és teljesen kiiktattam a csokikat,cukorkákat és a cukros üdítőket :),Sajnos télen 2-3 visszajön de azon vagyok hogy még többet leadjak.Ja és van olyan aki fogyás utan ismert meg és else tudja képzeln,hogy ducibb voltam.

    VálaszTörlés
  3. Olyan jók ezek a motivációs képek. Azt hiszem most értem egy érzelmileg mélyebb szakaszba a fogyókúrámban :/ Tegnap 20percen keresztül álltam sírva a mérlegen, mert úgy érzem, hogy ez alatt a 4 hónap alatt kevés ami lement rólam. Pedig az agyam tudja, hogy több mint 10kg nem kevés, de mégis... Valahonnan most valami töltetet kell gyűjtenem, ez a postod tökéletes kezdetnek! :))

    VálaszTörlés
  4. Nuss, szerintem is próbálj ki többfélét, hogy megtaláld ami leginkább illik hozzád, meg amit szeretsz csinálni.

    Gabcsy, télen nekem is mindig felszalad 1-2 kiló, szerintem ez természetes. :)

    Zitu, ne add fel. Ilyenkor kell a legerősebbnek lenni. Szerintem az a tíz kiló is nagyon szép eredmény és már sokkal többet értél el, mint azok akik a kanapén kucorogni egy zacskó chips-szel és sajnálják magukat. ;)

    VálaszTörlés
  5. Én sajnos a sok fornettis sütemény miatt híztam el. Kb. 1,5 éve fogytam le, azóta törekszem egészségesen élni. Nagyon hasznosnak találom ezt a sorozatot, tényleg minden téren segítesz. :)

    VálaszTörlés
  6. Mikor leszoktam a cigiről középiskola utolsó évében ( éretségin túl voltam és akkor voltam 20 éves ) , ballagásra már 64 kiló voltam. Elkezdtem dolgozni. Nem tetszett ahogy kinézek, belevágtam, lefogytam 57 kolóra. Rengeteg torna, no süti, kenyér és este hat után evés.
    Most gyerek után, harminc leszek nyáron, sokkal nehezebbnek érzem. Igaz, sokkal több a súly is. Nem értem mitől másabb, megy nehezebben le a súly, ha ugyanazt csinálom?!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)