Sleek "Vintage Romance" paletta teszt

A Sleek limitált palettáival eddig csak plátói szintű szerelmek alakultak ki, amik az első néhány teszt után el is múltak. No, nem a paletták minőség miatt, hiszen mind csodás, csupán csak egyik sem volt az a színkombináció, ami nélkül ne tudtam volna létezni.
Aztán amikor megláttam a Vintage Romance (már a neve is csodás) paletta első képet, szinte azonnal tudtam, hogy ő lesz majd az őszi palettám. Az első tesztek után pedig végleses elhatározás született: nekem ő kell és kész. :D Az első szállítmányról ugyan lecsúsztam, de egy kedves olvasóm Ági volt olyan tündéri, hogy tudván én is Győr közelében lakom, nekem is megrendelte. :) Még egyszer köszönöm neki! :)


A paletta alaposan csomagolva érkezik egy fehér dobozban, bubis fóliában. Ez rejti a színes papírdobozt, amiben a klasszikus, jól ismerte, masszív fekete műanyagdoboz lapul. A csomagolása tehát az állandó Sleek palettákhoz hasonló, ami jelentheti akár azt is, hogy a paletta bekerül az állandó kínálatba is. ;)


A lényeg: Maga a 12 csodálatos szín természetes fényben. Nem fényképeztem le minden négyzetméterét külön-külön, hiszen blogger körökben elég nagy a hisztéria körülötte és hozzám viszonylag későn jutott el, ráadásul semmi mást nem tudnék a külsejéről írni, mint egy klasszikus Sleek palettáéról. Azt pedig szerintem mindenki ismeri. :)

Az árnyalatok nevei is csodásak.

Első sor:
  • Pretty in Paris 
  • Meet in Madrid
  • Court in Cannes
  • Lust in LA
  • Romance in Rome 
  • Propose in Prague
Második sor:
  • A Vow in Venice
  • Marry in Monte Carlo 
  • Honeymoon in Hollywood
  • Bliss in Barcelona 
  • Forever in Florence
  • Love in London 



Itt van a színek természetes délutáni fényben az ablak közelében készült fotón.


A második hatos. A fekete érdekes módon, talán épp az ezüst csillámok miatt inkább grafítszürkének tűnik de a swatchokon látszik majd, hogy azért tényleg fekete. :D


Lámpafénynél. A palettában igazi, teljesen matt árnyalat csupán egy van, a fenti első sor 3. színe, a többiben vannak apró ezüstös csillámok, illetve alapjáraton selyemfényű vagy csillámosak.


Ami nekem picit negatívum ebben a palettában és úgy általában a legtöbb Sleek palettában, az a hasonló színek halmozása. Ebben a palettában az aranyos-bronzos, illetve a lilás-bordós színek kerültek előtérbe, míg a korábbiakban főleg a zöldekből volt sok, amit ebből nagyon hiányolok. Egy szép matt mohazöld pedig még kellett volna bele szerintem. A másik ami hiányzik nekem egy szép matt bőrszín, ami highlightnak tökéletes lett volna.
Szó sincs róla, minden árnyalat csodálatos, de nekem az igazi őszies hangulathoz ezek a színek még hiányoznak.

Most jöjjenek a swatchok, amik alap nélkül egyetlen húzással készültek.


Napfénynél. Az abszolút kedvencem az ötödik, kékes-lilás árnyalat, ami a fényviszonyoktól függően mindig más színét mutatja, valamint az utolsó szín, ami egy matt rozsdaszín.


Természetes fényben.


A második sor napfénynél. Itt nem tudnék kedvencet választani, mert mindegyiket imádom. A lila árnyalat picit gyengébb, mint a többi, de ezen nem lepődtem meg, nehéz nagyon brutál-pigmentált lilát találni.


Természetes fényben.

Összegzés: A paletta csodás, alap nélkül is hihetetlenül pigmentált, a színek gyönyörűek, bár nekem egy szép matt mohazöld hiányzik belőle. Porzás szempontjából talán két szín van, aminél ez minimálisan előfordul. Én teljesen elégedett vagyok vele, megkockáztatom, hogy más palettához nem is nagyon fogok nyúlni ősszel.

Értékelés: 

5/4,5 

Szőrös szívű vagyok, mert az a zöld nekem nagyon hiányzik, illetve picit zavar, hogy több hasonló szín is van a palettában. :P De ez csak az én dilim, egyébként csodás kis dolgot hozott össze a Sleek, aki teheti vegye meg, őszre tökéletes darab. :)


Mit szóltok ehhez a palettához? Megvettétek már? Melyik a kedvenc Sleek palettátok? :)

Megjegyzések

  1. Azért a zöldet leszámítva, látom nálad is teljes a szerelem! :D Használtad már élesben is?
    Én is imádom ♥

    VálaszTörlés
  2. Csorog a nyálam :D Nagyon szép paletta, decemberben szeretnék még én is zsákmányolni egyet-kettőt :)

    VálaszTörlés
  3. A zöldet én is hiányoltam belőle, a sok bordós között adhattak volna neki helyet :-)

    VálaszTörlés
  4. Ági, igen már használtam egyszer és mennyei csengettyűk hangját hallottam, miközben készült a smink. :D :D

    Azrail, hajrá, nem fogod megbánni. :)

    Djkaty, bezzeg a tavaszi-nyári palettákból nem spórolták ki a zöldeket. :D :P

    VálaszTörlés
  5. tényleg szép, a színek egytől egyik csodálatosak, meggyőztél :))

    VálaszTörlés
  6. gyöynörűű paletta tetszik!!

    VálaszTörlés
  7. szépek a színek, bár én csillogós palettákat nem igazán kedvelem :)

    VálaszTörlés
  8. Kár, hogy ennyire fényesek a színek. Az alsó sor bordója nagyon tetszik, de jobban betalálna nálam, ha lenne benne pár matt árnyalat is. Szép-szép, de szerintem ez most nálam kimarad...

    VálaszTörlés
  9. Nekem nem nagyon tetszik ez a paletta, jobban szeretem a szép színes színeket. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)