Catrice Camouflage Cream korrektor teszt

Ez a termék a tavaszi szortimentváltással került be a Catrice kínálatába. Az első külföldi tesztek után döntöttem úgy, hogy beszerzem és erre áprilisban sor is került. Azóta használom, így azt hiszem eljött az ideje, hogy véleményt mondjak róla. ;)


A csomagolás egyszerű, a tégely aprócska így kényelmesen elfér még a legkisebb neszesszerben is. A kupak csavaros és jól záródik. A feliratok eddig nem kopnak.


Én a "010 Ivory" árnyalatot vettem, meg ezen kívül még két sötétebb színben kapható. Az ára ha jól emlékszem 1000Ft körül van, ami szerintem egy jó korrektorért igazán nem sok. Ezért az összegért 3 grammnyi mennyiséget kapunk.


Ami nem tetszik benne, hogy sajnos kézzel kell belenyúlni. Ez nem a leghigiénikusabb és sajnos maga a tégely is maszatos lesz egy idő után. Én hetente át szoktam törölni egy sminklemosó kendővel, de most a fotó kedvéért így hagytam.


Az állaga meglehetősen tömör, viszont a kéz melegétől krémes lesz, ezért is "kell" ujjal belemászni. Próbáltam ecsettel, de úgy nekem nem jött be, nem vette fel a terméket. A képen láthatjátok, hogy mennyire pigmentált. Tulajdonképpen alig értem hozzá.


Húztam egy tollvonalat a kezemre, hogy megmutassam a fedését.


Egy rétegben ennyire erős a fedése.


Itt pedig csak simán a bőrömön, közvetlenül a felvitel után, de már eldolgozva. Nagyon könnyen eldolgozható, nem foltos és nem ül bele a ráncokba. Ami szintén egy nagy pozitívum, hogy nagyon könnyű viselet a pigmentáltsága ellenére nincs az az érzésem, hogy valami erősen fedi a bőrömet.


1-2 perccel a felvitel után teljesen belesimul a bőrbe, szinte láthatatlan, de mégis sokkal szebb a bőrfelszín. A tartóssága is lenyűgöző, reggeltől kora estig viseltem, nem mászott sehová, nem kopott, nem lett foltos.
Hasonlóan jó korrektort eddig csak Bobbi Brown-tól próbáltam, az viszont árban sokszorosa ennek a terméknek.

Összegzés: Nekem tökéletesen bevált, imádom. Szerencsére nincs sok probléma a bőrömmel, így biztosan sokáig ki fog tartani ez a mennyiség. Ha valakinek nagyobb fedésre van szüksége és nem ódzkodik a kézzel belemászós termékektől, akkor érdemes egy próbát tenni vele.

Értékelés: 

5/5

Nem a kedvencem a nyúlkálós-felvitel, de kárpótol maga a termék ezért a kis kellemetlenségért. :)


Kipróbáltátok már ezt a korrektort? Ha igen, mik a tapasztalataitok? :)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Szia Kedves Olvasó! :) Nagyon köszönöm előre is, ha megtisztelsz a véleményed-hozzászólásod leírásával. Kérlek, ha a mondandó, negatív tartalmú, azt a többi olvasó érdekében kulturált stílusban fejezd ki. De legyen pozitív vagy negatív kritika, köszönöm, hogy szántál rám néhány percet az idődből! Gyere máskor is! ;)